Megjelent az RPG Zenekar új cd és dvd. A napokban már a Sólyomfészekben is kapható. Cd+dvd 1500 Ft együtt. Akár meg is rendelheted a solyomfeszek.nrc@gmail.com címen.

 

Rongyos Gárda Emléknap plakát

Nyugat Magyarország az RPG új lemeze

„A kávé az átlagember aranya, és mint az arany maga, úgy a kávé is a fényűzés és a nemesség érzetét kelti minden emberben.”

Egy régi török közmondás szerint: “Az ember lelke nem kávéra, s nem is kávéházra vágyik, az ember barátra vágyik… …a kávé csupán ürügy.”

A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Az egyik változat szerint a kávé élénkítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel Kr. e. 300-ban, aki észrevette, hogy ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek. A másik történet szerint egy Phazes nevű arab orvos i. sz. 900-ban a kávét orvosságként használta.[2] 1000 körül Avicenna is gyógyszerként használta a kávét. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a kávét először a 15. században Jemenben használták élénkítő hatása miatt, valószínűleg szufi szerzetesek, akik szívesen éltek serkentő szerekkel. Innen került ki és vált ismertté a társadalom minden rétege számára. A 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték.   A magyar szájhagyományban a “fekete leves” kifejezés a 17. századból származik. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly azonban elővigyázatos volt és gyanakodott, hogy készül valami ellene, így az ebéd után gyorsan távozni akart, mire az egyik janicsár aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” Miután a vendég kuruc fejedelem megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe.[3] Az úgynevezett “fekete leves”, azaz a kávé fogyasztása a török étkezés elmaradhatatlan kellékeként vált ismertté a középkori Magyarországon.   A kávétermesztés körülményei ihlették a 18. században Barcsay Ábrahám „A kávéra” című költeményét:   „Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse, Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse, Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek, Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek. Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab, Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab, A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéböl Mint hörpöl ö is részt Anglusok bünéböl.”   Forrás: Wikipédia

Idén a szilva éve van, jövőre pedig a barack lesz az év pálinka alapanyagul szolgáló gyümölcse!

Természetesen a Sólyomfészek Nemzeti Rock Café kínálatában mindkét gyümölcs párlata, sőt még a körte, és a mézes málna is megtalálható!

Az ÓBESTER szilva pálinka kisüsti technológiával készült tiszta gyümölcspálinka. A pálinka alapanyagai hazánkban termelt több fajta magas minőségű szilvából kerülnek ki.
Hortobágyi Betyár Barackpálinka

Az Európa-szerte híres magyar kisüsti pálinkafőzési technológiával készült pálinkakülönlegesség. A rézüstben kétszeres lepárlással nyert Hortobágyi betyár pálinka tiszta, az adott gyümölcsre jellemző ízvilággal rendelkezik, s a klasszikus magyar pálinkák megtestesítője.

Pudingosan krémes állagú, kellemesen édes finomság, melyet többé nem tudsz kitörölni az emlékezetedből. Igazi ínyencek részére, mind a hagyományos ízek, mind az egzotikus aromák kedvelőinek ajánljuk.A természet lágy, különleges aromáinak harmóniája.

 

Ízek: barna, fehér, amaretto, cherry, eper, mogyorós fehércsoki, rum, fahéjas narancs, menta, panacotta, whisky, kókusz, almás fahéjas.

Első Kárpát-medencei Folk&Roll találkozó.
2011. Május 15. 16.00-24-00 óra
Dürer-kert nagyterem ( XIV. ker. Ajtósi Dürer sor 19-21, a Városligetnél)
Kapunyitás: 16.00 óra

A saját szervezésben a budapesti Dürer-kert nagytermében megtartandó esemény felidézi a békebeli Kormorán családi napok hangulatát és új mederben egy hosszú távú kulturális seregszemle alapjait teremti meg.
A délutáni színes programok között lesz kirakodóvásár, népzene, táncház a gyermekeknek kézműves foglalkozások és tánctanítás. Az esti programok a folk-rock koncertekre épülnek. Itt mutatkoznak be azok a zenekarok akik a Kárpát-medencében oly népszerű folk-rock zenei stílust képviselik, a rájuk jellemző egyedi stílusban és megszólalásban. Read the rest of this entry »

Örülünk, hogy ellátogatott oldalunkra, reméljük kávézónkban is hamarosan köszönthetjük, itt a főoldalon mindig meg fogja találni az újdonságokat, a többi oldalon pedig hasznos információkat találhat. Nézzen be galériánkba is ahol már néhány fénykép várja a kedves látogatókat. Amennyiben szeretné lehetősége van követni az eseményeket facebookon ehhez egy kis segítség az oldalt található kis doboz.